Nem csak mérnököknek!
A KAP vezérlése, és programozása elég bonyolult dolognak tűnhet, főleg azoknak, akik még forrasztani sem szoktak. A sárkányos közösségben kevesen értenek az elektronikához, a programozáshoz. Az itt következő cikksorozat kifejezetten nekik szól. Igyekszem egy pontos leírást készíteni, amit lépésről – lépésre követve mindenki leutánozhat.
Az alapkoncepció az ábrán látható.
Első lépésben a távirányító nélküli KAP-ot ismertetem, ami automata módban képes a servo motorokat ütemezve forgatni vízszintes, és függőleges irányban. A kamera saját maga, időzítve fog exponálni.
A második fázisban bővítem egy RC modullal. A távirányítóval a földről kézi vezérléssel is lehet majd forgatni a kamerát.
Nem kell forrasztani, nem kell programozni. Minden szoftvert megosztok, és egyszerűen csak le kell tölteni az ardurino-ba.
Igyekeztem olyan alkatrészeket válogatni, amelyek egyet helyről megrendelhetők, de természetesen más forrásból is beszerezhetők. A tavir.hu oldalon nagyon sok hasznos információ mellett a shop-ban majdnem minden megtalálható, ami a KAP-hoz szükséges.
A és B jelű alkatrészek a kéttengelyes motorforgató egység részét képezi. Ezt nekünk kell összeszerelni.
A C jelű kamera nem kapható a TávIR shopban. Más forrásból kell beszerezni.
D és E jelű arduino és a hozzá való USB programozó kábel
F jelű 7,2V-os akkumlátor, de használható helyette 9V-os elem is.
G jelű jumperkábel. Egyik vége dugós, a másik aljzatos.
H jelű 4 csatornás RC távirányító adó-vevő. Az automata vezérléshez nem szükséges megvenni.
Kamera nélkül 10.000 Ft alatt beszerezhető az összes alkatrész. Kamerának egy könnyű akciókamerát javaslok, ami képes időzítve fényképezni. Én egy mobius kamerát használok, és a lehetőségekhez képest egészen jó képeket készít. Ezzel készült a csobánci várról is a panorámakép. Úgy gondolom kezdőknek megfelelő, de ne várjunk profi minőséget. Sajnos a kamera beszerzése elég körülményes.
Akciókamerából rengeteg van a neten, de nekünk olyan kell, ami könnyű, és kicsi. A servomotorok nem képesek nagyobb tömeget mozgatni. Hamar eltörnek a műanyag fogaskerekek. Úgy gondolom, hogy 50-80 g alatt már nem lehet probléma.